Watson, az IBM MI-je az internetes bűnözésre specializálódik. Nyolc egyetem segíti.
2016. május 12. 12:00
p
0
0
0
Mentés
Az IBM Security bejelentette, hogy híres mesterséges intelligenciájuk, a 2011-ben Jeopardy bajnokok felett diadalmaskodó Watsont nyolc felsőoktatási intézmény közreműködésével internetes biztonságra, cyberbűnök megelőzésére és felderítésére tanítják meg.
Kevin Skapinetz, az IBM biztonsági szakembere elmondta, hogy a fenyegetésekkel kapcsolatos ismeretek gyakran maradnak észrevétlenek a rengeteg strukturálatlan forrásban – blogokon, kutatási beszámolókban és más dokumentációkban.
„Watsont nemcsak arra tanítjuk, hogy megértse: léteznek ezek a dokumentumok, hanem helyezze őket kontextusba, mutasson ki kapcsolatokat közöttük” – magyarázza az MI következő feladatát.
Tavaly már tanították a cyberbiztonság nyelvére. Jegyzetekkel ellátott dokumentumokból kellett megértenie fenyegetések definícióját, természetét, rájuk utaló jeleket. Ősszel folytatja, havi 15 ezer dokumentumon gyakorol egy éven keresztül: hírszerzők jelentésein, cyberbűnözési stratégiák leírásain, fenyegetésekre vonatkozó adatbázisokon és az IBM X-Force kutatási könyvtár anyagain. Természetesnyelv-feldolgozással kell a szerkesztetlen adatok jelentésére következtetnie. Adatbányász módszerekkel azonosít kívülállókat, grafikus megjelenítő eszközökkel mutat ki kapcsolatokat különféle dokumentumok adatpontjai között.
Sosem volt még ilyen egyszerű kijátszani rendszereket, mint az MI megjelenése óta – és ez alapjaiban rengetheti meg többek között a globális pénzügyi biztonságot. A bűnözők már most is hatékonyan alkalmazzák a mesterségesintelligencia-eszközöket, miközben a pénzügyi ellenőrző rendszerek többsége még mindig a jelenlegi – nem pedig a közelgő – fenyegetésekre van felkészítve.
A mesterséges intelligencia segítségével kifejlesztett festék akár 5–20 fokkal hűvösebbé teheti az épületeket a normál festékhez képest a legnagyobb hőség idején is.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!